1175.) Mosonshow 2025- I

 Április, úgyhogy megint Mosonshow. Kicsit korábban indultunk talán, mint szoktunk, de kb 10 órára sikerült odaérni. Az egész országban sütött a nap, csak Mosonmagyaróváron esett, de ott aztán kora délutánig meg sem állt. A menetrend a szokásos volt, először a börzét néztem végig, majd a zsebemet húzó sok nehéz pénztől megszabadulva jártam végig a kiállítást. Utána még elmentünk a mosonmagyaróvári múzeumba is, ahol két replika harcjármű (Hetzer és BA-64) mellett egy nagyon jó kis II. vh-s időszaki kiállítást rendeztek, nagyon sok magyar cuccal. Ezekről majd külön lesznek képek, egyelőre a makettkiállításé is elég sok. 

Összességében megint nagyon nagy élmény volt, le a kalappal a szervezők és a versenyzők előtt! Néhány benyomás, szokás szerint pontokba szedve:

  • átrendezték az asztalokat, a figurák most egy külön teremben voltak, az eddigi helyükre a kiállítás többi része nyomult be. A figurák élvezhetőségének ez nagyon jót tett, a többi kategória pedig szellősebben elfért. Néhol kicsit túl szellősen is, hogy ez csak az extra helynek, vagy a kevesebb makettnek köszönhető, azt majd a szervezők által közölt számok elmondják. Olyan nagyon sokkal kevesebb makett biztos nem volt.
  • nagy diorámákból kifejezetten kevés volt szerintem, diorámás témában viszont látványos volt a lézervágott papír növények elterjedése. Mondjuk ezeket viszont nem mindenki használta jól:
    • ha már a Panzergrau árnyalatain elharapjuk egymás torkát, a lapulevél se legyen kihúzófilc-zöld
    • a páfrányok látványosak ugyan, de kedvelik az árnyas, nedves helyeket. Mérsékelt égövi erdőkben ez az erdő eldugott mélyén szokott lenni, a szélén, vagy pláne a puszta gyepen nem.
    • nem minden növény él mindenhol, a kiegészítőgyártók kínálatában elég sok olyan van, amivel Hitler katonái max szobanövényként találkozhattak
    • a virágok szépek, de a természetben csak bizonyos időszakokban fordulnak elő
    • a növények levelének legfeljebb a fonákja olyan matt, mint a levek anyagául szolgáló papír, a színe fényes, vagy félfényes. (Jó, ezt én se szoktam nézni, de mondjuk nem is indulok Mosonshown)
  • az orosz-ukrán téma, ha nem is dominálta a kiállítást, de most már felzárkózott a többi klasszikus modern altémához (Vietnám, Közel-Kelet, VSZ tündöklése&bukása). Emellett elég sok jugoszláv témájú makett is volt.
  • az egyik nagy foghíj a paper panzereknél volt, a nagy helyen alig páran voltak. Van, akit ezektől kiver a víz, én azt mondom, hogy láthatóan van rájuk igény, és hát ,,a virágnak megtiltani nem lehet"; nagyon bölcs döntés viszont külön kategóriába rakni őket: a Scifibe az 1/72-es Tie fighterek mellé, vagy Egyébbe a 30 centis papír Pikacsuhoz teljesen nonszensz lenne, emellett rossz üzenetet is közvetítene ezeknek a kategóriáknak (,,mi nem foglalkozunk ezzel a szarral, egyétek meg ti"). A második világháborús járművek között viszont a wowbazmeg-faktor miatt igazságtalan előnyük van. Nehéz ezt megfogalmazni, meg nem akarom a zsűrit elfogultsággal vádolni, de a wowbazmeg-faktor egy létező jelenség, arról szól, hogy valami látványos, a megszokottól eltérő dolog könnyebben felkelti az ember figyelmét, és így, tudat alatt pozitívabban viszonyul hozzá. Namost, 2. vh-s német páncélosokról sokmindent el lehet mondani, de wowbazmeg-faktoruk régen nincs, Pz IV-t és Királytigrist minden variációban láttunk már ezerszer. ...kivéve persze a dupla Rheintochter-indítós, mínumvörös-city camos változatot, ami kétségtelenül wowbazmeg. A második gondolattal már rájövünk, hogy igazából azért, mert akkora faszság, és történeti háttér nélkül nem nehéz wowbazmegnek lenni, de az első gondolat akkor már ott dolgozik a tudatalattiban. Na, ezért jobb a külön kategória, ahol egymással versenyeznek, a wowbazmeg-faktort kiegyenlítve.
  • az árusok még mindig úgy csodálkoznak a magyar forintra, mintha nyugat-afrikai frankban akarnék fizetni. Udvariasak voltak, és végül mindig megoldották, de valaki magyarázza már el nekik, hogy melyik országban van Mosonmagyaróvár. 
  • a nép viselkedése nagyjából elfogadható volt, bár persze a múltkori típusok mind megvoltak, sőt, találkoztam egy újabbal: a technomancer fényképezőgépe/mobilja beállításait a maketteken teszteli le- hogy annyira ért hozzá, vagy annyira nem, azt nem tudom megállapítani, mindenesetre hosszú időre le tud cövekelni valahova, a többiek meg hadd kerülgessék (Rokona annak a fajta idiótának, aki rockfesztiválok sörsátrában kérdezgeti, hogy milyen fajta viszkik vannak, majd hosszas tanakodás után kér ebből egyet, abból kettőt, meg még amabból egy felet, a Jóskának meg inkább egy unikum- mert a hajnali 1-es Moby Dicken pogózni kurvára nem mindegy, hogy milyen a viszki. Ötvenen mögötte meg, akik csak egy csapolt sört akarnak, majd végigvárják, amíg ott sommelierkedik.).

Jó, elég a pofázásból, jöjjenek a képek. Kezdjük a repülőkkel! Az 1/35-ös Gigant nagyon beteg, azt vajon hogy hozták el? Raklapra rögzítve? 

 















































































































 

Megjegyzések

  1. Örülök, hogy tetszett. 100-al kevesebb nevező, és 500-al kevesebb makett volt nagyjából, de így volt optimális, 2024-ben már nagyon a kereteinket feszegettük. A külön terem lesz az alapja, reményeink szerint, hogy egy párhuzamos figuraverseny legyen, ami önállóan is tud fejlődni, nemzetközi zsűrivel.
    A kooperáció a Hansági Múzeummal fényes siker lett (nagyon jó volt a kiállítás), a két replika az udvaron, volt a legjobb reklám. Közel 600 látogatójuk volt a hétvégén. Vasárnap a nyitáskor sor állt a kapuba, erre még nem volt példa. :)
    2026-ban civil téma a terv, de 2027-re mindenképpen WW1 lesz valamilyen formában, és arra a múzeum is tud majd párhuzamos kiállítással készülni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy írtál! A múzeumnak a belső anyagáról is tervezek majd egy külön fotógalériát, nagyon érdekes kiállítást raktak össze, szovjet páncélt élőben még pl nem láttam. Mindenképpen szeretnék jövőre is menni, ww1, de főleg a civil téma mindenképpen nagyon sok tartalékot rejt. A figurás részleg fejlődésének is örülök, sokkal jobban megnézhető és fotózható így. A figurás világnak is megvannak a maga nemzetközi nagyágyúi, bár azok inkább a scifi/fantasy wargames vonalról jönnek, nem feltétlen a hagyományos makettező világhoz kapcsolódnak, de ezt nyilván jobban tudjátok akkor már. Az várható volt azért, hogy nem fog minden évben rekordot dönteni Móvár, az elmúlt pár évben benne volt az, hogy a Covid alatt mindnekinek sok ideje volt makettezni, megmutatni viszont sehol sem tudta. A Covidos projektek viszont mostanra mindenkinél kipörögtek.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

334.) Fényképgyűjtemények listája

875.) MiG-21MF 8202, Kecel, 2022

1412.) WAF 3,5t teherautó, Bécs, 2025